2014/03/27

Lábtartó vitrinből

A DIY blogger katasztrófája, amikor nincs "előtte" fotó.
Eddig ezt a borzasztó fiaskót sikerült megúsznom, de most egy olyan átalakítást mutatok nektek, amihez sajnos égre-földre keresgélve sem találtam meg a kiindulási állapotot.
Viszont mégis meg akarom mutatni, mert szép átalakítás lett és mert lehet belőle okulni.
Az úgy volt, hogy hozzájutottam egy neobarokk vitrin-szerűséghez, ami valószínűleg üzletbe készült, mert az üveges felépítmény a hátsó oldalán volt nyitott, ott lehetett belepakolni, mintegy kirakatként.
 Nem túl praktikus megoldás egy otthonba, ráadásul a neobarokk lábazatra szerintem utólagosan építették fel a az üveges részt, tehát még eredetinek sem volt mondható.
Hazahoztam, először arra gondolva, hogy úgy ahogy van felújítom és megpróbálom eladni egy üzletnek, display-ként.
De addig kerülgettem, hogy végül rájöttem, nekem ez a cucc kell, függetlenül attól, hogy eredeti funkciójában gyakorlatilag használhatatlan a számunkra.
Mondtam is a szerelmemnek, hogy ezt én bizony megtartom. Láttam rajta hogy nem örül a hírnek, de nyelt egy nagyot én meg folytattam: lebontom a vitrines részt és csak a lábat használom, méghozzá egy lábtartó lábaként.
Ugyanis a láb pont ugyanaz a forma volt, mint a kanapé lába!
Boldogan vizionálva a gyönyörű új lábtartót, az én kedvesem hatalmas lelkesedéssel azonnal lebontotta az üvegvitrint, én pedig nekiestem a fehér de már csúnyán elsárgult festéknek és a nagy munkában nem is gondoltam a dokumentációra. Így a kiindulási állapot már a bontás és mint utóbb kiderült a második réteg festék leszedése utáni állapot:



Az eredeti, fehér réteg alatt volt egy bézs szín és végül ez a szürke. A festéket kromolux-szal próbáltam leszedni és hegyes raskettával letolni a faragott részeken. 
Az elős két réteg még viszonylag könnyen le is jött, de a szürke, az makacsul tartotta magát.
Nem lett volna baj, ha festeni akarom a keretet, mert akkor csak átcsiszolom a felületet, a díszeknél akár kézzel és már teszem is rá az alapozót.
De nekem a natúr fa kellett, mert olyan színűre akartam pácolni, mint a kanapé kerete!
Ennél a pontnál szakadt meg egy időre a munka, egyéb elfoglaltságok és elkedvetlenedés folytán.
A fonalat ott vettem fel, hogy Zsófi szólt, hogy egy magazinba szeretné fotózni a nappalinkat, úgyhogy kapjam össze magam és készüljek el amivel el szeretnék, de gyorsan.
A gyors bútortuning az nem az én oldalam, úgyhogy ettől a ponttól bevallom, segítséget vettem igénybe.
Egyrészt beláttam hogy ezt a díszített, faragott lábat nem fogom tudni a saját eszközeimmel makulátlanra csiszolni és minden festéktől megszabadítani. (vagy legalábbis nem rövid idő alatt)
Így a láb elkerült egy homokszóró műhelybe. A homokszórás során, nagy erővel millió kis szemcse ütődik a fához és ez az erő tisztítja meg a bútort a festéktől. Ezt házilag nem lehet kivitelezni, viszont nagyon jó megoldás, ha szép, egyenletesen festékmentes felületet szeretnénk elérni egy faragott bútoron.
A műhelyben le is pácolták nekem és onnan ment Péterékhez, akiknél én magam is kárpitozni szoktam és akik kb egy nap alatt megcsinálták nekem a láb tetejét, a kanapéhoz passzoló tűzött felületet. Hm, nekem egy hét lett volna, az tuti!
A tűzésről itt most nem is írok részletesen, hiszen ITT meg ITT és ITT is alaposan körüljártam a témát a saját munkáim kapcsán.
A tűzött lábtartó pedig időben készen lett, mi pedig nagyon örülünk neki, mert így már vasárnap délutáni hencsergéshez is tökéletes a nappalink, felpakolt lábbal, kényelemben. 






 A fiúk nem pont rendeltetés szerűen használják :-)


6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Kata!

Nagyon szép, akárcsak a kanapé, és szerintem az sem gond, hogy ezt most kivételesen nem Te fejezted, be a kanapéval már bizonyítottál! :)
A polccal kapcsolatban viszont lenne egy kérdésem ( annak ellenére, hogy merész megoldás volt ide betenni, én nem mertem volna bevállalni, de a hát a Te stílusod igen egyedi )jól látom, hogy üveg polcok vannak benne?
Én is egy merész megoldásra készülök:) csak kissé bizonytalan vagyok, viszont ha megvalósul lényeges a kérdés, mert az a polc is üveges, és nem tudom mennyire terhelhetem könyvekkel.
Köszönöm!

Névtelen írta...

Megírnád, hol található homokszóró, aki fával is foglalkozik?
Köszönöm.
Móni.

Szentgyörgyi Kata írta...

Szia!

Örülök hogy így látod, én is úgy gondolom, hogy ebben a témában már mindent megtettem, jöhetnek az újabb technikák! Nehogy megunjátok :-)
A polc nem üveges hanem az egész fém.
Itt olvashatsz róla bővebben és láthatsz róla közeli fotót:
http://akicsihaz.blogspot.hu/2013/11/igy-dekoralj-polcot.html

Amire te gondolsz, az a vittsjö:

http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/20213312/

Ez kevésbé stabil és kisebb is mint az enyém. egyébként, az Ikea oldalán ott van mindig, hogy mennyi kg a max terhelhetőség.

Névtelen írta...

Köszönöm szépen, én valóban arra gondoltam, ütős bronz színűre festve régi sötétbarna bútorok közé.

Sbanna írta...

Imádom az egészet úgy ahogy van! Gratulálok Kata, pont olyan egyedi mint Te! :)
Anna

Sbanna írta...

Imádom az egészet úgy ahogy van! Egyáltalán nem az én stílusom pedig, de nagyon tetszik. Gratulálok Kata!

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips