2014/04/01

Különleges tapéták

Emlékszem, amikor még a Kicsi Ház berendezéséről álmodoztam, már akkor a szívemhez nőtt a  Farrow & Ball tapétaválasztéka, azon belül is EZ a lilaakác mintájú. Azt hiszem ez a tapéta volt az egyetlen, amiben kölcsönösen megegyeztünk a volt férjemmel és egyformán szépnek láttuk.
A tapétázásig végül nem jutottam el a Kicsi Házban, de a FB tapéták nagy rajongója maradtam.
A Farrow and Ball termékek nagy kedvelőjeként, örömmel jelentem be nektek hogy a magyarországi forgalmazó a Kicsiház együttműködő partnere lett, így  jövőben közelebbről is meg tudlak titeket ismertetni a márkával.

 A tapéták különlegessége, hogy cég által forgalmazott környezetbarát vízbázisú festékeivel készülnek, hagyományos technológiával és sok kézimunkával. A gyártási folyamat végén minden tapétatípus kap egy speciális, sima védőbevonatot, ami  tartóssá és könnyen tisztíthatóvá teszi, így a tapéta nem csak szép de időtálló is lesz.
 A rengeteg minta pedig komoly felderítőmunka eredménye. Sok közülük kastélyok, múzeumok falán, festményeken, freskókon megtalálható. A St. Antoine tapéták ihletője például egy 18. századi tömbnyomással készült francia damaszt tapéta, amely eredetileg 1793-ban készült. A Silvergate merész, kanyargó mintái egy 19. századi angol damaszt tapétáról származnak. A Special Edition tagja, egy 1870-ből származó minta alapján készült, amely a Brockhampton Hall ebédlőjéből származik. A Bumblee bee pedig eredetileg Josephine Bonaparte hálószobáját díszítette, selyemszöveten.

ST. Antoine a szekrényben
St. Antoine a hálószobában via Skonahem

via Country Living


Silvergate tapéta

via Design Sponge
De mindez nem jelenti azt, hogy ezeknek a tapétáknak csak ódon hangulatú kastélyokban van létjogosultsága!
Az eklektika jegyében kombináljuk merészen a buja damasztmintát modern bútorokkal, vagy a klasszikus stílusú otthonunkat tegyük vagányabbá némi csíkkal.

a teljes termék és színskála végtelen lehetőségeket tartogat számunkra, ebből szeretné nektek mutatni ezekkel a képekkel némi ízelítőt, adva egy kis inspirációt.
 A  teljes szín- és mintaválaszték megtekintéséhez, bátran látogassatok el a bemutatóterembe vagy a cég honlapjára.
 






















Az én kedvencem jelenleg a Jasmine BP 3905 és az Ocelot Bp 3704. Ti melyiket fogadnátok el?

5 megjegyzés:

Chlim Design írta...

Nekem elsore ezek:

http://www.farrow-ball.com/silvergate-bp-852/silvergate/farrow-ball/fcp-product/200852

http://www.farrow-ball.com/stantoine/wallpaper/fcp-category/list ezek kozul nem tudok valasztani :)

Bodnár - Fekete Család írta...

Ki a magyarországi forgalmazó?

Szentgyörgyi Kata írta...

A magyarországi forgalmazó a Fabcolor Kft. www.fabcolor.hu

Alma írta...

Kedves Kata!

Nagyon tetszik a blogod. Érdeklődnék, hogy a sárga színű tapéta amelyik a kutyás-hálószobás képen van, honnan van?
Nagyon tetszene, de nem találtam meg sajnos.

Szép napot!
Klári

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Klári!

A posztban látható tapéták mind a Farrow and Ball kínálatából valók!
Bővebb információ árakról, rendelésről a magyarországi forgalmazótól itt:
http://fabcolor.hu/

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips